Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Templomunk építésének története.

2008.08.28

Az orthoodox templomépítészet magyar területen nemzeti kisebbségek vallásgyakorlásához kötödik.Az orthodox hitü ruszinok, vlachok, szerbek, románok, macedovlachok, görögök, bolgárok a 14. századtól kezdődően a 20. század első feléig több hullámban érkeztek hazánkba.Legtöbben I. Lipót császár 1690. évi dekrétumát követően jöttek, amelyben arra szólitotta föl  a környező népeket, hogy települjenek be a török idő alatt elnéptelenedett országba. A legnagyobb számban szerbek érkeztek.

A Magyarországra települt szerbek legtöbb templomukat a 18. században, a "nagy áttelepülést " követően emelték.

A szerb  családok összes vagyonukkal,sőt  " egyházi támogatással " érkeztek, hiszen élükön az ipeki ( Pec ) patriarcha, Carnojevic Arsenije állott. A pátriarcha jelenlétének óriási volt a jelentősége, ugyanis személyében a legmagasabb rangú egyházi vezető, a szerb nemzeti egyház feje települt át Magyarországra, aki magával hozta a szerb nemzeti egyház és világi hatalom szimbólumának tekintett  Szent Lázár-cár  ereklyéket.  A pátriarcha ittléte által a menekülök úgy érezhették, hogy a messzi idegenben is az egyház védelme alatt állnak.

Székesfehérvárott a szerbek már a török idők  előtt rendelkeztek paticstemplommal..1733-ban ennek helyében az egyházközség új templomot kívánt építeni. A fatemplomokat az építtetők ideiglenesnek tekintették, hiszen azt remélték, hogy a török harcok elmultával hazatérhetnek szülőföldjükre.

18.század elején indult meg a szerb kőtemplom épitkezések nagy hulláma. A karlócai békekötést ( 1699 ) követően nyilvánvalóvá vált, hogy az 1690-ben Magyarországra menekült szerbek nem térhetnek vissza hazájukba, menekülésük végleges letelepedés lesz, maradandóbb anyagból kell tehát istenházakat emelni. Az épitkezéseket a század első harmadában Vasilije Dimitrijević budai szerb püspök szorgalmazta. Az építő tevékenységet a szerbek szigorúan megszabott keretek között folytathatták.

A templom épitéshez az engedélyt a Lipót császár által 1690.augusztus 21-én  kiadott Privilégium biztosította. Az épitkezések elindulásához erre szükség is volt, hiszen a Birodalomban a nem katolikus hitüeknek nem volt joguk templom templom emelésére.

A bécsi udvar egy másik utasításával meghatározta az építendő szerb templom épületek formáját : a század elején a Kollonich Lipót-féle utasítás azt mondta, hogy azoknak a szerbeknek, akik már a török elött is a birodalom területén éltek nem engedhető meg, hogy tetszésük szerint emeljenek templomokat, az új településeken pedig csak olyan templomok  épitése engedélyezhető, amelyeket szükség esetén át lehet alakítani a katolikus hítűek használatára. A szövegben használt szükség esetén megfogalmazás nyilvánvalóan a templomok elnéptelenedésére utalt, ami a szerbek feltételezett hazaköltözése, vagy a többségi magyar környezetbe és a katolikus egyházba való beolvadása folytán következik majd be. Az utasításban megfogalmazottak természetesen azt jelentették, hogy a betelepülők nem építhettek saját hagyományaiknak megfelelő centrális térfüzésű,kupolás templomot, amin a felső egyházi vezetés talán nem is nagyon bánkódott. A Karlócai Metrópolia vezető főpapjai ekkoriban kezdtek ugyanis érdeklődni a korabeli nyugati művészet iránt. A nyugati barokk felé való fordulást a mértékadó egyházi körök azzal indokolták,hogy az 1690-es nagy migrációt követően közép-európai viszonyok közé került szerbség fennmaradása csak abban az estben biztosítható, ha alkalmazkodik új környezetéhez.Ezen alkalmazkodás egyik eszközének a korabeli nyugati - ekkor főképpen a velencei - barokk művészet formáinak az átvételét tekintették. Ez az elgondolás elsősorban az egyházi festészetre vonatkozott, de a legfelsőbb szerb egyházi irányítás az egyházmüvészet minden területének - így az építészetnek is - sőt a teljes kultúrának ilyenfajta nyugatias szellemű megújítását, "felfrissítését"  támogatta.

Az épületek tervezőiről, építőiről keveset tudunk, az óhazából hívott ikonfestőktől,miniátoroktól,fafaragóktól eltérően - helybéli, nem orthodox mesterek voltak.Nem is igazán volt szükség az óhazai mestereknek az itteni építőművészeti stílustól eltérő speciális tudására, gyakorlatára,hiszen az építetők nem óhazai hagyományos épületeket emeltettek.

 A jezsuiták kezdeményezésére a rendelkező haditanács kikötötte számukra, hogy új templom mérete      " a fából és sárból való öreg épület méretét nem lépheti túl " .

Gyakran fordult azomban elő, hogy az új istenházakat ráépitették a korábbi épületekre, mint 1733-ban a második templomunkat.  1733-ban a jezsuita plébános az új, szilárd anyagú templom építését is leállította,sőt a jezsuita közösség 1756-ban az ellen is tiltakozott,hogy a felépített templomhajóhoz tornyot csatlakoztassanak. A szerb egyházközség azonban a Helytartó Tanácsnál " a pravoszláv metropolita unalmas ismételt kérelmével kieszközölte a kegyelmet és jogot az épület ( torony ) felemelésére. 

A szerb templomok emelését a helyi hatóságok végül is megakadályozni nem tudták, de késleltetni igen.

 Ez az eljárás lehetővé tette az istentiszteletek folyamatos tartását az épitkezés ideje alatt. Úgy tünik, hogy a régóta fennálló templomok átépitésekor ez nem volt elhanyogolható szempon.

A templombelső architekturának szintén vannak olyan elemei, amelyek keleti hagyományuak.

A harmadik templomunk építésekor, példáúl a következő megoldással igyekeztek közelíteni óhazai hagyományú templomaikhoz. Az egytornyos, nyeregtetővel borított, félkőr alakú szentéllyel záródó barokk stílusú teremtemplom födéme alá három álkupolát rejtettek, így  a födém kialakítása a későbizánci hármas, tető alá rejtett kupolás templomok típusához kapcsolja az épületet. Arra utal ez, hogy nagyon erős volt a ragaszkodás az óhazai hagyományokhoz. E belső, az óhazai igényekhez igazított építészeti megoldással ugyanakkor a templom kívülről nem tünik ki a korabeli katolikus templomok közül. A templombelső a bizánci, későbizánci templomokban különböző téregységek ( szentély, naosz, pronaosz, ) egymásba fűzéséből tevődik össze. A tértagolás ezen módját meőrizték hazai nem bizánci architektúrájú szerb templomaink is. 

A  székesfehérvári egyházközség például 1771-ben az új templomot építő kőmüvesmester, Kershoffer József számára kikötötte, " hogy az istentisztelet úgy mint, most,  az épités ideje alatt is benne tartassék " .  Ezt csak úgy lehetett megvalósítani  -  olvasható az egyházközség 1774. évi leltárában, hogy a mai templom  " a régi fölé emelve, és teljesen befejezve "  legyen.  Az új templom elkészülte után - elbontották belöle a régit.

folytatjuk !

 
 

 

Profilkép


Képgaléria





Archívum

Naptár
<< Október / 2018 >>

Statisztika

Online: 6
Összes: 275788
Hónap: 4017
Nap: 97